Gyors vázlat

2003-ban, már nem emlékszem tavassal vagy ősszel, közoktatási vezető képzésre jártam, s a nagyon nem kedvelt „Gazdálkodás a dologi előirányzatokkal” témakört kellett kifejtenem dr. Benedek András tanár úr vizsgáján. Ahogy szoktam, ott is a békaperspektívából próbáltam kiindulni, elővezetve azt, hogy az általam ismert intézményben milyen átláthatatlan, kaotikus ez a terület, s hogy mennyire megnehezíti....körülbelül ennél a mondatnál állított meg, figyelmeztetve, hogy a rossz megoldások ismertetése senkit sehová nem juttat el, s legyek oly kedves azt elővezetni, hogy  hogyan kell jól, a jogszabályoknak megfelelve végezni a gazdálkodást.

Tegnap este az Eszközrendszerek és oktatási kultúra című előadást hallgatva, megint ugyanúgy felbrekegett bennem a béka. Pedig még csak a kontakt osztálytermi tevékenység oktatási technológiájáról volt szó. Egyfajta, az előadó által is felemlegetett pedagógusi nézőpontról szemlélve, ezer és egy hiányt tudok felsorolni, ami miatt ez elképzelhetetlen, megoldhatatlan, az utópia kategóriájába tartozó, hogy a felsorolt eszközlistával rendelkezzen egy hazai iskola. Pedig de. Mert a világ nem ér véget városom határainál, s igaz egy meglehetősen speciális közegben – a  Pécsen megrendezett PIL Fórum résztvevőjeként találkoztam több olyan kollégával is, kik olyan intézményben dolgoznak, hol a fenti lista valóság közeli. S ami az előadásban is elhangzott, nem a technológiai támogatás minősége és mennyisége határozza meg a módszertani repertoárt, hanem a pedagógiai szemlélet.  Akkor viszont van keresnivalója olyan intézménynek is, amely kimaradt az elmúlt néhány év pályázataiból. Olvastam olyan vélekedést is, hogy az az iskola, amely nem szerelkezett fel, magára vessen. Ha pedig hátrább lépve, nem az intézményről, hanem a pedagógus, az egyén felelősségét próbálom megragadni, akkor valóban nem akadályoz meg abban semmi, hogy saját tanulási folyamatban, a számomra elérhető módokon elsajátítsak ismereteket, bekapcsolódjak szakmai beszélgetésekbe, tájékozódjak.